2019 Május

 

A Vágfalvi Ottó emlékversenyen Fodor Hanna (3.o.) művészetis tanulónk a döntőbe jutott! Szívből gratulálok!

 

 

 
 

A III. Nagy históriás rajzpályázaton Takács Eszter 3. osztályos művészetis tanulónk díjazásban részesült :-)

Felkészítő tanár: Mosonyi Emese

 

 

 

2019 Február

2019. február 7-én került megrendezésre a szentkirályszabadjai Szent István Király Általános Iskolában a területi Fekete István mesevetélkedő, amin iskolánk 2 vegyes csapattal vett részt ( 2-2 harmadik, ill. negyedik osztályos tanuló). A versenyre való felkészüléshez segítségül kaptunk három történetet, életrajzi adatokat az íróról, valamint állatregényeiben szereplő állatnevek gyűjteményét. A feladatok megoldásához a fentiek ismerete volt szükséges. A résztvevő tanulók nagyon élvezték az érdekes, változatos feladványokat, játékokat. A verseny után a rendezők megvendégelték a gyerekeket, az eredményhirdetés végén pedig csoportképeket is készítettek. A gyerekeket felkészítette Hegyvári Szilvia és Simonné Füleki Judit tanítónő.

I. helyezett lett                                      IV. helyezett lett

   Takács Eszter 3.o.                                  Kiss Tímea 3.o.

   Kárpáti Zsolt 3.o.                                    Nagy Csaba 3.o.

   Pozsgai Boróka 4.o.                               Németh Zsófia 4.o.

   Horváth Benedek 4.o.                             Nikl Zsófia 4.o.

 

Képek ITT.

*          *          *          *          *          *          *          *          *

2017 November

Piller Hajni első osztályos művészetis tanítványom a Lombtoronyház rajzpályázaton könyvjutalomban részesült. Szívből gratulálunk!
Emese néni


*          *          *          *          *          *          *          *          *

2017 Május

A mesém.hu pályázaton is megszülettek az eremények.
Földi Hanna
Göncz Benedek
Kántor Bíbor
Kránicz Glória
Rásky Péter
Szabó Kincső
Takács Eszter
Takács Márton
Fehér Luca
Vladár Hanna munkája is bekerül a mesekönyvbe. Szívből gratulálok az alkotóknak!

A mesék az alábbi linken olvashatók:
https://mesem.hu/2017/04/06/vasenszky-robert-zsolt-az-utolso-sarkany/
https://mesem.hu/2017/04/13/schimek-eszter-hogyan-valtozott-meg-a-goromba-asszony/
https://mesem.hu/2017/04/14/komon-klaudia-szentirmai-virag-az-orias-es-a-kiralylany/
https://mesem.hu/2017/04/13/tamas-hunor-legozseni/

Emese néni

*          *          *          *          *          *          *          *          *

Helyesírási házi verseny pontszámai:

4. osztály:
1. hely: Kántor Bíbor 36 pont
2. hely: Fehér Luca 35 pont
3. hely: Fehér Dzsenifer 32 pont

Ferencz Zoé 31 pont
Vellai-Nemes Szofi 30 pont
Nagy Luca 29 pont
Kelemen Izabella 28 pont
Bödör Linda 28 pont

Esső Zsóka 22 pont

3. osztály:
1. hely: Varga Léna 38 pont
2. hely: Vladár Hanna 37 pont  és Horváth Dóra 37 pont
3. hely: Földi Hanna 34 pont

Tax Péter 33 pont
Kránicz Glória 30 pont

2. osztály
1. hely: Németh Zsófia 38 pont 
2. hely: Pozsgai Boróka 34 pont és  Nikl Zsófia 34 pont
3. hely: Nagy Balázs 26 pont

Körmendi Miklós 24 pont
Szimicsek Kincső 22 pont
Nagy Anna 18 pont 
Nagy Luca 16 pont

*          *          *          *          *          *          *          *          *

 

2017 Április


Mini illusztrátorok versenye, Éva néni szervezésében

Mirr Murr: Húsvéti locsolás

1. osztály:
I. hely: Pásztor Margaréta
II. hely: Szabó Regő
III. hely: Takács Eszter

2. osztály: 
I. hely: Pozsgai Boróka
II. hely: Németh Zsófia
III. hely: Nikl Zsóf

3. osztály:
I. hely: Földi Hanna
II. hely: Horváth Dóra
III. hely: Varga Léna

4. osztály: 
I. hely: Ferencz Zoé
II. hely: Fehér Dzsenifer
III.hely: Vellai-Nemes Szofi



Szépírási verseny Adri néni szervezésében. A retró hét keretében minden osztály a kisdobosok 6 pontját írta le, az aulában állítottuk ki az elkészült műveket. Az értékelés titkos szavazással történt a gyerekek körében. A munkákra nem írtuk rá a tanulók nevét,  számozott írásokra lehetett szavazni.

Eredmények: 

1.osztály :
1. Szálka Boglárka 32 szavazat 
2. Takács Eszter 23 szavazat 
3. Lipovszky Rebeka 21 szavazat 

 

2. osztály 
1. Nikl Zsófia 24 szavazat 
2. Körmendi Miklós 22 szavazat 
3. Pozsgai Boróka 18 szavazat 

3. osztály 
1. Kránicz Glória 29 szavazat 
     Földi Hanna 29 szavazat 
2. Vladár Hanna 18 szavazat
     Kárpáti Anna 18 szavazat 
3. Horváth Dóra 15 szavazat

4.osztály
1. Czuri Hella 25 szavazat 
2. Polgár Bettina 22 szavazat 
3. Vellai - Nemes Szofi 20 szavaza
t

 

 

*          *          *          *          *          *          *          *          *

2017 Február

Logika verseny Adri néni szervezésében, 2-4.o részére.  Mindenki ugyanazt a feladatlapot írta meg, a feladványok játékos logikai feladatok voltak.

Helyezések :

2.osztály 
1. Körmendi Miklós 20/20 pont
2. Szimicsek Kincső 20/19 pont
3. Pozsgai Boróka 20/18 pont 

3. osztály

1. Horváth Dóra 20/19 pont
2. Kárpáti Anna 20/18 pont
3. Földi Hanna 20/17 pont

4. osztály 
1. Czuri Hella 20/19 pont
2. Bödör Linda 20/17 pont 
3. Vellai - Nemes Szofi 20/16 pont 

*          *          *          *          *          *          *          *          *

2017 Január

 
Ági néni angol nyelvből rendezett versenyt a 2 - 4.o. részére január 26-án.  Játékos, gondolkodtató feladatokkal, rejtvénnyekkel, London nevezetességeit is megemlítve. A megmérettetésen összesen 26 tanuló vett részt.

Eredmények:

2.oszt.
I. Németh Zsófia
II.Nikl Zsófia
III.Szimicsek Kincső & Körmendi Miklós

3.oszt.
I. Varga Léna
II. Kárpáti Anna
III. Csordás Zsolt

4.oszt.
I. Pomázi-Lacfi Benedek
II. Ferencz Zoé & Bödör Linda
III. Vellai-Nemes Szofi

 

*          *          *          *          *          *          *          *          *

2016 November

Jutka néni szervezésében zajlott a szépolvasási verseny az iskolában. Erdemények:

2.o.
Wilk Dominik 1. hely
Vellai-Nemes Samu 2. hely
Németh Zsófia 3. hely


3.o.
Varga Léna 1. hely
Horváth Dóra 2. hely
Szabó Kincső 3. hely

4.o.
Ferencz Zoé 1. hely
Pomázi-Lacfi Benedek 2. hely
Nagy Luca 2. hely
Fehér Dzsenifer 3. hely

 

*          *          *          *          *          *          *          *          *
 


A tanév utolsó tanulmányi versenyét ezúttal helyesírásból rendeztük a második, harmadik, negyedik évfolyamnak, Éva néni szervezésében. A lelkes versenyzők szépen szerepeltek, a díjazottak ma vehették át jutalmukat. 
 
 
 

Helyesírási háziverseny eredményei -2016. június 2.
 
 
2.osztály 
1. helyezett: Horváth Dóra 34 pont
2. helyezett: Varga Léna 31 pont
3. helyezett: Szabó Kincső 30 pont
4. helyezettek: Kárpáti Anna 30 pont, Tax Péter 30 pont
 
3. osztály
1. helyezettek: 
Kántor Bíbor, Várkonyi Emőke Virág, Vellai-Nemes Szofi 39 pont
2. helyezett: Ferencz Zoé 37 pont
3. helyezett: Czuri Hella 36 pont
4. helyezettek: Fehér Luca Laura 35 pont, Kelemen Izabella 35 pont 
  
4. osztály
1. helyezett: Csabai Pál 37 pont
2. helyezett: Nagy Ábel 35 pont
3. helyezett: Göncz Fanni 34 pont
4. helyezett: Kozma Odett 31 pont 
5. helyezett: Gedra Bettina 30 pont 
Eredmények:
2.osztály 
1. helyezett: Horváth Dóra 34 pont
2. helyezett: Varga Léna 31 pont
3. helyezett: Szabó Kincső 30 pont
4. helyezettek: Kárpáti Anna 30 pont, Tax Péter 30 pont
 
3. osztály
1. helyezettek: 
Kántor Bíbor, Várkonyi Emőke Virág, Vellai-Nemes Szofi 39 pont
2. helyezett: Ferencz Zoé 37 pont
3. helyezett: Czuri Hella 36 pont
4. helyezettek: Fehér Luca Laura 35 pont, Kelemen Izabella 35 pont 
  
4. osztály
1. helyezett: Csabai Pál 37 pont
2. helyezett: Nagy Ábel 35 pont
3. helyezett: Göncz Fanni 34 pont
4. helyezett: Kozma Odett 31 pont 
5. helyezett: Gedra Bettina 30 pont 

 
 
Eredményes másodikosok
2016
Böngész Országos levelező csapatversenyben (4 fordulós) a 2. osztály 3 fős csapata vett részt, ahol 2. helyezést értek el 319,5 ponttal. (Az első helyezett csapat 320 pontot szerzett.)
Csapattagok:Földi Hanna, Szabó Kincső, Varga Léna
Felkészítő tanár: Gyöngy Veronika
 
 
 
Fényfestés díjazottak 2016
A VeszprémFest rajzpályázatot hirdetett Veszprém városi általános és középiskolás diákok részére.
A fesztivál részeként az Óváros téren megrendezésre kerülő Rozé, Rizling és Jazz Napok alatt a szakmai zsűri által kiválogatott rajzokkal festik majd meg a Városházát és a Tűztornyot.
Emese néni két tanítványának munkája is bekerült a díjazottak közé:
 
Kántor Bíbor munkája
 
Pozsgai Boró munkája

 

 

Mesemondó verseny 2016 
Göncz Fanni negyedikes tanulónk a Botev iskola mesemondó versenyén II. helyezett lett. Eredményéhez szívből gratulálunk!  Képek ITT.

 

 

 

 

 


LÜK verseny 2016

Nagy Ábel  (4.o.) I. helyezett, Csabai Pali (4.o.) III. helyezett lett Szentgálon a kistérségi Lük versenyen. Továbbjutottak a dunántúli fordulóra. Gratulálunk!!  Képek ITT.

 

 

 

 


Logika verseny 2016

Nagy Ábel negyedik osztályos tanulónk a Botev iskola tankerületi logika versenyén  III. helyezett lett. Gratulálunk!
Képek ITT.

 

 

 


Zrínyi matek 2016

Nagy Ábel negyedik osztályos tanulónk a Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulóján tizedik helyezett lett. Felkészítette: Titkó Éva. Gratulálunk!

Képek ITT.

 

 

 

 

 

Szépírási verseny 2016
A nemzeti ünnep alkalmából meghírdetett szépírási verseny eredményei:

1.osztály: 
I.helyezett: Németh Zsófia
II. helyezett:  Körmendy Miklós
III. helyezett: Pozsgai Boróka
 

2.osztály: 
I. helyezett: Kránicz Glória
II. helyezett: Horváth Dóra
III. helyezett: Földi Hanna
 
3.osztály:
I. helyezett: Fehér Dzsenifer
II.helyezett: Vellai-Nemes Szofi
III. helyezett: Esső Zsóka
 
4.osztály:
I.helyezett: Csabai Pál
II. helyezett: Göncz Fanni
III. helyezett: Kozma Odett

Szervező: Pongrácz Marianna
 
 


Sikeres rajzpályázat 2015

Az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium "Kedvenc állatom" c. rajzpályázatán több tanulónk is eredményesen szerepelt:
Takács Márton 1.o Vladár Hanna 2.o Földi Hanna  2.o  Csabai Pál 4.o Tóth Levente  4.o  Róza Imre 4.o. Nagy Ábel 4.o.
Sikerükhöz szívből gartulálunk! KÉPEK ITT.
2015. november
 
 
 
2015 Zrínyi matek eredményünk

Nagy Ábel 3. osztályos tanulónk a Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulóján a 3. osztályosok között 6. helyezett lett. Sikeréhez szívből gratulálunk!
Képek ITT.

 

2015. március

 

Hivatalos közlemények

1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Malomvölgy Általános Iskola 8227 Felsőörs
Körmendy prépost u. 5.

Adószámunk: 18914908-1-19
Tanári: +36 87 789 022
Titkárság: +36 87 785 893
Fax: +36 87 785 914
malomvolgy@gmail.com